P120 Amazon
A PV544-esek formai avulása miatt már nagyon időszerű volt egy korszerű, ízig vérig svéd családi autó bevezetése. A tervekben először amerikai stílusú kasztnikkal, nagy V8-as motorokkal (lásd a Philip prototípust!) próbálták felvenni a versenyt az egyre divatosabbá váló és rohamosan terjedő amerikai autókkal szemben. Szerencsére Jan Wilsgaard megint maradandót és svédet alkotott. Egy jelentős, árérzékeny vásárlói réteget nyert meg magának a Volvo, ugyanis a nagy motorral szerelt felsőkategóriás autóik addig csak a jólszituált vevők számára voltak elérhetők. Kéttónusú fényezéssel megjelenő P120-as nagy siker lett (234 208 db-ot gyártottak belőle).
Bevezetésekor a típus a PV444 motorjait kapja meg, a 60 lóerős B4B felfúrt változatát. Majd következett a “Sport” (75 LE) és duplakarburátoros változat (90 LE), az Amazon 122S Sportban. Sebességváltója először 3, aztán 4 fokozatú lett, megjelent később az automata váltó is. Mindegyiket előkészítették a két- és hárompontos biztonsági öv felszereléséhez, először extraként rendelhető opció volt az öv, később már a széria-felszereltség része lett. Megbízható, gyors és robusztus autók voltak, folyamatosan fejlesztették ezeket. Az évek folyamán sajnos elhagyják a kéttónusú festést, megjelennek a kombik. Az elegáns vonalvezetés, az egyszerűség, a minőségi kidolgozás, az utastér addig ismeretlen komfortja elkülönítette a PV444 és a P120-asok vevőköreit. Előbbiek a kis gazdaságos autók vevőkörét testesítették meg, az Amazon viszont az emberek álmaiban élő nagykocsit jelentette. A négyajtós változatok után a hatvanas évek elején jelenik meg a kétajtós (P130) változat. 1967 őszétől már csak ez lesz a típus-választék egyetlen limuzinja. Megjelenik ugyan egy “fapados” változat, csak fekete vagy fehér színváltozatban, háromgangos váltóval, azonban nem aratott osztatlan sikert a státusra sokat adó svédek körében, ezért ezt a változatot gyorsan törölték is a kínálatból. A P130-asból 359 918 darab készült 1970-ig.
A legsportosabb változat 1967-ben jelent meg, az Amazon GT. Hasonló felszereltségű volt és ugyanazzal a motorral szerelték, mint a P1800-ast, kapott fordulatszámmérőt és kiegészítő távfényszórókat. A Duett sikere után kötelezően ott volt a kínálatban a P220 Estate, a legyártott 73 197 példány hagyományt teremtett, az első igazi Volvo kombi lett!
A honlapon szereplő anyagok, képek a “Volvo Car Corporation” és a magyarországi veterán Volvók tulajdonosainak szellemi tulajdonát képezik!