Volvo 240
A Volvo 240-es 1974-ben váltotta le az 1966 óta gyártásban lévő Volvo 140-est, és 1993 tavaszáig gurult le a gyártósorról. Tehát majdnem 19 éven keresztül gyártásban maradt. A két típus közti jelentős különbség az első felfüggesztés (McPherson rendszerű a klasszikus kettős keresztlengőkar helyett), a kormánymű, megváltoztatott hűtőrács és nagyobb hátsó lámpák. A gyártás közel két évtizede alatt a sorozatot folyamatosan fejlesztették és finomították. Az egyik legsikeresebb típusa volt a Volvónak. A 240-es egy évvel élte túl az őt eredeti tervek szerint leváltani hivatott Volvo 740-est.
Az Amerikai Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA, Highway Traffic Safety administration) 1976-ban a jövőbeni közlekedésbiztonsági normák etalonjának választotta és az amerikai piacon kapható legbiztonságosabb személyautónak minősítette. A svéd ABBA is szeretett az akkori sztár mellett fotózkodni! 
A Volvo 240-es kétajtós limuzinként (242), négyajtós limuzinként (244) és ötajtós kombiként (245) is kapható volt. A típuselnevezések a következő kódolás után keletkeztek: 200+4 henger + 2, 4 vagy 5 ajtó. A sorozatból kis szériában készült nyújtott tengelytávú változat is, reprezentációs és gyermekszállítási célokra, de a nagy méret jó alapot adott pompakocsik készítésére is. Ezekből alkalmanként ma is bukkannak fel eladó példányok, valószínűleg a leginkább megkímélt „kettesek“ közülük kerülnek ki. 1982-től a modellek elnevezését egyszerűsítették, a járművek csak a Volvo 240 néven futottak, a motorra és ajtókra utaló kód csak a jármű okmányaiba került be. A kétajtós limuzin gyártását 1984-ben fejezték be.
A Volvo 240-est különféle benzin- és kétfajta dízelmotorral kínálták. Kezdetben a Volvo 144-ből átvett, 82 lóerős B20 kódjelű benzines szerepelt a kínálatban. 1975-ben kerültek szériagyártásra a modernebb, B21-es sorozatú, keresztáramlású hengerfejjel és a szelepeket közvetlenül mozgató, fogasszíj meghajtású vezérműtengellyel szerelt motorok. Mivel a 240-est olyan országokban is forgalmazták, ahol egy meghatározott lökettérfogat túllépése jelentős adóterheket okozott volna, kínálatba került hasonló teljesítményű, B19/21 néven kódolt erőforrás is. Német piacra készült autókban a 2,1 literes karburátoros motor 1975-ben 97 lóerőt, 1976-tól 100 lóerőt, 1979-től 107 lóerőt teljesített. Az 1,9 literes karburátoros, amely 1977-ben az elavult B20-as motort leváltotta, 90 lóerőre volt képes. Néhány piacra (Görögország, Izrael) a1,7 literes, B 17A kódjelű motorral szerelt járműveket szállítottak. A Stomberg, Zenith és Pierburg karburátoros változatok mellett Bosch K-Jetronic befecskendezővel szerelt, B21E jelű 123 lóerős változat és elérhető volt az 1975-ös modellévtől. 1981-től turbós benzinmotor is rendelhető volt, majd 1986-tól megjelent a kínálatban a háromutas katalizátor.
Az 1979-es modellévtől a VW-től vásárolt 2,4 literes soros, hathengeres dízelmotor (82 LE) is megjelent a kínálatban, mely D24-es Volvo motorkódot és D6 típuskódot kapott. (Empirikus megjegyzés: A VW kisteherbe épülő dízel és a Volvo erőforrások csak némi alkatrészcserével csereszabatosak. Más az olajteknő formája és a fűtéscsövek csatlakozásai is különböznek) A motor öthengeres kistestvérét egyes piacokra (Olaszország, Finnország) a korábban említett adóoptimalizálási célzattal kínálták.
Minden motortípust kezdetben az M45 típusjelű négyfokozatú kéziváltóval, vagy választhatóan az M46-os 4+1 overdrive szerkezettel, vagy háromfokozatú BorgWarner automatával kínálták. Később az M46-os overdrive-os váltóval párhuzamosan megjelent a kézikapcsolású ötfokozatú, és a BorgWarner automatikát modernebb, négyfokozatú Aisin-Warner váltotta fel.
260
Néhány érdekesség a kettesekről: itt vezették be először a katalizátort, de egyedüli ország, ahol alkalmazni tudták, az USA volt, mert csak ott forgalmaztak ólommentes benzint. 1977-ben lett 50 éves a Volvo, ekkor vezették be a 262C-t, a kétajtós Coupé, amely inkább hajóhoz hasonlított, természetesen abból is az elegánsabbik változatra. A módosított, laposabb karosszériát Olofströmben préselték, a kocsit viszont a Bertone cég szerelte össze. Korlátozott darabszáma miatt (6 622 db) inkább marketingszerepe volt, megerősítette a felső kategóriájú márka hírnevét. Az igazi ritkaság a 262 Convertible, az USA változat Solaire név alatt futott, alig pár tucat készült belőle.
A kettes sorozat 1993-ban az útja végéhez ért, lehengerlőek a gyártott darabszámok: 244: 1 726 020 db., 245: 959 151 db., 264: 132 390 db., 265: 35 061 db., 262 és 262C: 3 329 és 6 622 db.
Típusismertető (pdf)
A honlapon szereplő anyagok, képek a “Volvo Car Corporation” és a magyarországi veterán Volvók tulajdonosainak szellemi tulajdonát képezik!