Please or Register to create posts and topics.

Pedig nem vágytam Volvora...740 GL Redblock kombi 1991, belga gyártás

Jött velem szembe, ráadásul nagyon kevés pénzért, és úgy voltam vele mint egy talált kutyával. Nem volt szívem ott hagyni, mégis csak egy ikon. Valamint a nagy motor, a tankhajó méret, és az apró tény hogy hátsó kerekes előhozta belőlem a hülye gyereket. Pár száz km alatt meg ette a lelkemet, értem már a rajongás okát.

Egy két pitty putty volt vele, azokat saját kezűleg, valamint gyerekkori pajtásom profi műhelyében javítottuk. Szerelgetés közben rájöttem hogy olyan mint egy Lada, csak minden sokkal nagyobb, és sokkal jobb.

Az extra lista kifullad az ülésfűtésben, meg a vonó horogban. Ennek szerfelett örülök, és nem csak azért mert rohadt jó az ülés fűtés, hanem mert szeretem a fapados járgányokat, a vonó horgot meg nem kell magyarázni.

Külsőre viseletes, ahogy az látszik a képen, de ezt előnyként élem meg, mert mindenki fél tőle, nem tervezek rajta változtatni. Technikailag szeretném rendbe tenni, ami igazából meg is van.

További tervek közt szerepel a futómű emelés, egy önzáró differenciálművel, hozzá terepmintás utcai gumi (General Tires AT3). Az egyik munkámból kifolyólag járok olyan helyen ahol ez kell.

Valamint a "kocsiba be, ablakot le, kettesbe be, könyököt ki!" érzés odab.sz. Nagyon megszerettem,marad!

Hagyma

U.i.: Pécsről, és környékéről valaki?

Feltöltött fájlok:
  • You need to login to have access to uploads.
Dinom and fieraru tomi have reacted to this post.
Dinomfieraru tomi

Jó írás! Gratulálok hozzá és az autóhoz is. Sok balesetmentes km-t vele! 🙂

Webmester – minden, ami portálépítés!