Please or Register to create posts and topics.

Rejtélyes sípoló hangszóró

Frissen vásárolt 1999-es V70-es Volvómban élvezhetetlen volt az egyébként kiváló gyári hifi, ugyanis az egyik hangszóró sípolt, zúgott. Első pillanattól nagyon zavart, úgyhogy ez volt az első dolog, amit megcsináltam az autón.

Íme a jelenség:

Menet közben a fordulatszám arányában változott a fütyülés, ami adott egy kis turbó fílinget, de azért mégsem kellene így lennie. Persze, hogy az ember arra gyanakszik, hogy a generátor zavar be, de próbálgatáskor észrevettem, hogy álló motornál is csinálja a zajt. És a különböző fogyasztók befolyásolják, mint pl a fojtószelep és a világítás, lásd az alábbi videót:

Kicseréltem a rádiót, nem hozott változást. Mindent próbáltam, most nem írom le, mert 5 napig csak ez a kérdés foglalkoztatott, hosszú lenne. Csak a jobb oldali magassugárzó szólt. Az ajtóban levő nem, pedig a rádióból ugyanazon a csatornán, ugyanazon a csatlakozón jön ki a jel és csak később ágazik el. Így fejben leszűkítettem a lehetséges hibaforrást a kábelre. Elhatároztam, hogy a következő napon. Kiváltom a gyári kábelt egy méter hangfalzsinórral. Egyszerűen elvágom a két végét és beforrasztok a rádió meg a hangszóró közé egy kábelt. Ehhez szét kellet szednem a műszerfalat, hogy hozzáférjek a dolgokhoz. Már majdnem elcsíptem a veztetéket, amikor támadt egy ötletem. Ki akartam fűzni a kábelt, hogy a hangszórót visszadugva kábellel együtt ide-oda mozgatva megfigyeljem, hogy változik-e a zaj. Visszadugtam a hangszórót , de a zaj nem volt sehol. Kapcsolgattam világítást, indítgattam a motort, de a zaj teljesen elnémult. Egyfelől örültem, mert probléma megoldva, még forrasztanom sem kell, másfelől tobábbra is megmaradt bennem a kíváncsiság, hogy mi okozta a problémát. Most, hogy már megszűnt, soha nem is fogom megtudni, gondoltam, és ez egy űrt hagyott bennem. Mindegy. Elkezdtem összerakni a műszerfalat. Bekapcsolva hagytam, hogy halljam, ha az összerakás közben esetleg visszajönne a zaj. De semmi. Már csak a kormány alatti alsó burkolat maradt, abból is konkrétan a legutolsó csavar. Tekertem volna vissza, de elcsodálkoztam, hogy miért kellett ide ilyen hosszú lemezcsavart betekerni? Ekkor egy lámpa gyulladt a fejemben, levettem megint az alsó burkolatot és mögénéztem. Pont ott megy el egy kábelkorbács. A csavart meg keresztülhajtották rajta. Járulékosan végre elaludt az utánfutó izzóinak hibáit jelző lámpa, amit nem értettem, lévén vonóhorog sincs az autón.

5 napig ezen agyaltam.A tanulság pedig az, hogy tessék gyári vagy a gyárival megegyező alkatrészeket használni. A kókányolás, legyen szó akár egy szimpla csavarról, beláthatatlan problémákat okozhat. És ez mosz csak egy vinnyogó hangszóró volt, de ki is éghetett volna az autó.

 

Feltöltött fájlok:
  • You need to login to have access to uploads.
Dinom has reacted to this post.
Dinom

Webmester – minden, ami portálépítés!